
Szakmai Bemutatkozás
Köszönöm szépen a figyelmeteket, örömmel mutatkozom be nektek. Esztergomi születésű, 34 éves óvodapedagógus vagyok. A diplomámat 2014-ben, Sopronban szereztem meg.
Két gyermek édesanyjaként saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen fontos és hatékony lehet az időben megkezdett mozgásfejlesztés. A mozgásfejlesztéshez fűződő személyes utam a nagyobbik lányom révén indult el: korai nehézségei miatt mindenhova jártunk fejlesztésre. Az alapozómozgásfejlesztéssel értük el először azt a hatást, hogy a lányom nem csak végigcsinálta, „elviselte” a fejlesztéseket hanem végre megszerette a mozgást, magabiztossá, mozgásban kreatívvá vált általa.
Ez az élmény meghatározó szerepet játszott abban, hogy magam is elinduljak az Alapozó Mozgásfejlesztő és Alapozó Terapeuta képzések szakmai útján. A módszertan iránti elköteleződésem és folyamatosan bővülő szakmai érdeklődésem további továbbképzések elvégzésére ösztönzött. A szakmai fejlődést a jövőben is fontosnak tartom, ezért a tervezett képzések sora még korántsem teljes. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – a következő egy évre tervezett szakmai továbbképzéseimet tüntetem fel.
Képzéseim
- NYME- BPK Óvodapedagógus BA, gyermek és gyógytestnevelés specializáció (2014)
- Alapozó Mozgásfejlesztés (2025)
- Sportpohár az Alapozó Mozgásfejlesztésben (2025)
- Ritmusfejlesztés az Alapozó Mozgásfejlesztésben (2025)
- Alapozó Terapeuta (2026)
Tervezett képzéseim
- Alapozó Alapjai (2027 tavasz)
- Autizmus spektrum zavarral kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteimet szeretném bővíteni
Célom, hogy biztonságos, szeretetteljes és támogató környezetet teremtsek, ahol a gyerekek bátran próbálkozhatnak, hibázhatnak és fejlődhetnek. A mozgásos fejlesztés mellett kiemelt figyelmet kap az érzelmi és szociális nevelés: az önmagunk és társaink elfogadása, az együttműködés és az önbizalom erősítése.
Alapozó Torna Bemutatása
Az Alapozó Torna egy szenzomotoros szemléú komplex idegrendszeri mozgásfejlesztés, amely 5 éves kortól látogatható. A fejlesztés alapja a fejlődéstani- és nagymozgások, egyensúly, illetve rugalmasság. Ezt egészítik ki a ritmus, finommotorika, a szerialitás, és a keresztmozgások gyakorlatai. Játékos keretek között folyamatosan haladunk az öszetettebb, bonyolultabb feladatok felé, lehetőséget biztosítva az idegrendszernek, hogy új kapcsolatokat hozzon létre, pótolja elmaradásait. Ennek hatására a gyermek mozgása összerendeződik, ügyesedik, fejlődik beszéde, figyelme, koncentrációja, gondolkodási képességei, az egész személyisége.
Foglalkozás részletei:
- Előzetes állapotfelmérés (kb. 90-120 perc) a részvétel előtt, amely szóbeli visszajelzéssel zárul.
- Korosztály: 5 éves kortól
- Indulás: várhatóan szeptember vége, október eleje
- Regresszió várható
- Mozgásfejlesztés: gyakorisága heti 2x 60 perc, csoportlétszáma rugalmasabb
- Terápia: gyakorisága heti 2x 60 perc, csoportlétszám: maximum 7 fő
Regresszió az Alapozó Torna során
| Téma | Rövid összefoglalás |
|---|---|
| Mi a regresszió? | Átmeneti visszaesés egy korábbi fejlődési szintre; természetes része a terápiának, fejlesztésnél előfordulhat. |
| Mikor jelenik meg? | Jellemzően 1–4 hónap aktív fejlesztés után. Az Alapozó során kb. 4–5 regresszió fordul elő a 2 év alatt. |
| Normális időtartam | 2–6 hét. |
| Kóros regresszió jelei | 6–8 hétnél tovább tart, tünetek súlyosbodnak, elmélyülnek. |
| Lehetséges kiváltó okok | Korai mozgások aktiválása, túlterhelés, trauma, monotónia, betegség, pszichoszociális stressz. |
| Tünetcsoportok |
|
| Miért „hasznos”? | Az idegrendszer újraszerveződésének, érésének természetes szakasza – a „rossz alapokat” újra építi az idegrendszer. |
| Mit tehetünk mi szülőként, szakemberként? |
|
| Mikor szükséges szakember bevonása? | Ha a regresszió hosszabb távon fennáll, fokozódik, vagy súlyos tünetek jelennek meg – pszichológus bevonása javasolt. |
Hatékonyan segít többet között...
- Fejlődésben, érésben elmaradt, iskolaéretlen óvodásoknak
- Figyelemzavar, magatartászavar, ADHD esetén
- Mozgásfejlődésben észlelt eltérés, elmaradás esetén
- Szorongás, önbizalomhiány esetén
- Késlekedő dominancia kialakulásakor
- Megkésett vagy hibás beszédfejlődés esetén
- Segíti az iskolaérettséghez szükséges idegrendszeri érés megalapozását
Kapcsolat
Kérdés esetén keressetek bizalommal az alábbi elérhetőségeim valamelyikén.
Jelentkezési Űrlap